Így, 4O felett a családi kötöttségektől függetlenül még mindig szeretem a „Rock and roll”-t és szívesen mozgok a saját és mások rendezvényein az éjszakában, ahol sok, néha vicces élmény ér. Ezekből említenék néhányat, melyek hirtelen eszembe jutnak:
A munkám során igyekeztem pártatlanul, előítéletek nélkül kiszolgálni minden előadót, a legamatőrebb amatőrt is…..hiszen ha valami nagyon rossz, de jól szól, az már fél siker.
Deák Bill Gyuszi sajnálkozva tudatta velünk, hogy otthon felejtette a mikrofonját, de hazamenne érte, mire a roadom így szól hozzá: Jó, de az egyik lábad ott, a másik itt!
Beatrice koncert. Feró milyen legyen a mikrofonod? …Legyen rajta sok magas és mély, és amikor jó, akkor még több magas és mély... Gyerekkoromban, mikor még a koncertjeire jártam és elérhetetlen volt még egy dedikálásra is, nem gondoltam volna,,hogy tőlem függ majd, „besül-e a mutatvány”,vagy sem.
A hangosítási szakmában nagyon fontos feladatnak tartom a halkítást is, ezt nem titkolom, alkalmazni kellett néhány itt meg nem nevezett politikusnál…előadónál...
Meg kell említenem a világosításnál, hogy számomra a leghatásosabb színpadi effekt a teljes sötét. Itt a sötétítési technikusnak komoly szerepe van, minthogy az „zenében” sokszor a csend a legszebb.
Az áramszünet, na az gáz!.....Meg a hirtelen jövő felhőszakadás……!
Láttam Hobót leesni a színpadról a tömegbe,………..nem kapták el……!
Az önjelölt hangmérnökök számára, akik általában az épp fellépő zenekar legjobb barátai, célszerű néhány üres csatornát szabadon hagyni……Melyik a lábdob?......Ez! Néhány perces tekergetés után elégedetten távoznak.
Ha azt akarjuk, hogy valami nagyon rosszul szóljon, engedjük át a keverőpultot teljes egészében a zenekar technikusának……!
Szerintem annak a hangmérnöknek, aki állandóan „Herz”-ekről beszél, halvány gőze sincs a hangosításról. (Csak leplezi a botfülűségét.)
Fiatal, amatőr „zenész”, nyakában gitárral, kezében zsinórral áll a színpadon …..Hova dugjam?....kérdi. Válasz: a se……..be!
Ismertem olyan zenészt, aki süket hangszerrel is tudott extázisban zenélni. (Nem vette észre, hogy kicsúszott a zsinór)
Legyen lábdob, meg basszus, a többi felejthető!?
A lábdob akkor jó, ha úgy szól, mint egy bálnaszív!?
Egy közismert énekes show-elemként az én mikrofonomat próbálta minél hosszabb zsinóron pörgetni, azt próbálta, le tudja-e verni a mennyezetre szerelt lámpát….Legközelebb hozott anyagba énekelt!
A „rendszerváltás” után a vörös szivaccsal ellátott mikrofon már nem volt népszerű..!
Alkalmi roadot célszerű felkérni, mert olcsó munkaerő,…….a hangfalat úgy viszi ki a kocsiba, hogy előtte nem húzza ki belőle a kábelt …...!?
A „legmuzikálisabb” punk mélyládában alszik…!
Olcsó hangszeren is lehet nagy sikert elérni…pl: mindegyik gitár is csak szárazfa...


1990 óta vállalkozásszerűen foglalkozom kulturális rendezvények technikai kiszolgálásával. 10 éves amatőr zenészi múltam, a főállásom és a műszaki végzettségem adta a lehetőséget, hogy koncertek, előadások, kiállítások, stb. hangosítását, világosítását, technikai igényeit maximális szakértelemmel biztosíthassam.

Jelenleg az egész kicsi klub-rendezvényektől kezdve a nagyobb szabadtéri produkciókig minden igényt ki tudok szolgálni. Nagyon fontosnak találom a berendezés kifogástalan műkö-désén kívül az olyan emberi tényezőket, mint a szakmai hozzáértés, zene- és műértés, pontosság, megbízhatóság, korrektség.

Főállásban 16 éve a pécsi Művészetek Házában dolgozom, mint műszaki ügyintéző, ahol szintén, egyéb más tevékenység mellett, rendezvények (színház, koncert, konferencia, előadás, kiállítás) technikai lebonyolításáért vagyok a felelős.

Vállalkozói tevékenységemet elsősorban nem jövedelemszerzésnek, hanem a hobbimnak tekintem.





- hangosítás
- világosítás
- hang- és fénytechnikai eszközök bérbeadása
- zenekarok, előadók szállítása
- videoprojector telepítése
- hangfelvételek készítése
- látvány és díszlet építése
- kisebb színpadok telepítése
- adott technika üzemeltetése
- tervezés, tanácsadás

akár több helyszínen is egyszerre ……jó, vagy rosszidőben……éjjel vagy nappal…..egyaránt.

A családomon kívül nagyon szeretem a meleg évszakokat, a tengert, a természetet, az állatokat (két macskám van), a motorokat és autókat, főleg az átépített, tuningolt gépeket az elmúlt 50-60 évből,………a rock and roll-t,………a laza „amerikai” életformát, a szabadságot,…… liberális gondolkodást…….

Ruschy




  Karbantartó & Dizájner: Kapitány  Tulajdonos: Ruschy Sound || Minden jog fenntartva © 2007 Schmieder Imre